2012. január 8., vasárnap

A kedves...

Egy vers, amit tizenegy-két évesen mondtam el, egy versmondó versenyen, semmi komoly nem kötött hozzá, de egy olyan érzést generált, amit a mai napig nem tudok elfelejteni, mint ahogy pár sorát sem...
Ma már ha olvasom, saját tapasztalatot fűzök hozzá akaratlanul, és egy embert... :-)
Ismerjétek meg ti is...:


MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
                                                       József Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése